Pandora Lisbeth Jane Crow a nevem. Ismerőseimnek csak Pen, vagy Penny vagyok. Egyébként nem csak a nevem érdekes, hanem az életem is. Színésznő vagyok Hollywood-ban. Túlságosan hirtelen váltam híressé. Már milliónyi riport, inetrjú, újságcikk szól rólam. Az utcára nem tudok úgy kilépni, hogy ne követne legalább 2-3 paparazzó. Pedig még csak másfél éve robbantam be a köztudatba. Ez a hírnév egy filmnek köszönhető, jobban mondva egy embernek, aki nem más, mint Hugh Chris. Ő fedezett ugyanis fel egy gyorsétteremben. Neki hála, megkaptam életem első filmes szerepét. És itt megjegyzem, hogy sose szerepeltem még semmiben, egy árva reklámban, vagy iskolai színdarabban sem. És egyből a mélyvízbe dobtak, egy hatalmas kötségvetésű filmet készítettek el velem. Szerencsére Hugh nem tévedett nagyot, tényleg van érzékem a filmezéshez, a film pedig hatalmas siker lett. Aztán elszaladt velem egy kissé a ló,de szerencsére lesz pár eset, ami észhez fog téríteni. De kezdjünk mindent az elején. Ugyanis nem ilyen egyszerű ám az élet.
Tehát, mint mondtam, Hugh egy gyorsétteremben fedezett fel. Épp hamburgert majszoltam sültkrumplival, amikor odatoppant mellém egy férfi.
-Szia. Van kedved filmben szerepelni?-szegezte nekem egyből a kérdést.
-Szia. Te meg ki vagy? És egyébként nem csípem a pornófilmeket.-vetettem oda az idegennek.
-Jha, nem. Bocsi, rosszul kezdtem. Hugh Chris vagyok, és szereplőket kersek egy mozifilmhez, ami nem pornó. Egy igen nagy költségvetésű film, és a rendező kérésére teljesen ismeretlen színésznőt kell szerepeltetni benne.
-Bocs, de ezt nem veszem be. És le is kophatsz.-mondtam ingerülten.
-Ezaz. Pont ilyen ember kellene a filmbe. Egyébként itt a névjegy-kártyám, és a munkaadómé is.-nyújtotta oda. Elvettem, és megvizsgáltam, majd röhögve visszaadtam.
-Jha persze. Billy Sward-nak dolgozol. Hogyne...Én meg a mikulásnak.
-Pedig neki dolgozok. De ha nem érdekel, akkor hagylak.-fordított hátat.
-Várj csak.-szóltam utána, mert azért furdalt a kíváncsiság.-Tényleg neki dolgozol?
-Igen.
-És mégis milyen filmről lenne szó?-ültem odébb, hogy leülhessen.
-Nah, csak röviden vázolom. Egy igen ütős akciófilmről lenne szó. Most a sztorit nem részletezem, de kellene a női főszerepre valaki. Meg kell jegyeznem, hogy gonoszat kell játszani. És Billy megparancsolta, hogy a női főszerepre valaki ismeretlent szerződtessek. Tudod, ez szokása Billy-nak, már ha ismered.
-Billy Sward-ot ki nem ismeri? Hiszen ő fedezte fel Fred Ville-t is.
-Igen. Nah szóval Billy azért tett kikötéseket. Itt van a lista, aminek eleget kell tennie a szereplőnek.-majd felolvasta.-Fiatal, 20 év körüli. Szőke legyen, magas és vékony. Karakteres jellemű, lehengerlő stílusú. Színészi múltja ne legyen. Szóval ebből mi illik rád?
-Hát nézzük. 19 éves vagyok, vagyis leszek. Szőkének szőke vagyok. Magas is, márha 173 centi magasnak számít, jha és vékony is. Jellemem? Stílusom? Passz. De abban biztos lehetsz, hogy nem szerepeltem még csak egy iskolai darabban sem.
-Ez mind szuper. Szóval akkor holnap el tudnál jönni a válogatásra?
-Válogatás?
-Igen, sajnos kell a pofa kedvéért, de én mindenképp rád szavazok. Egyébként hogy hívnak?
-Penny vagyok.-mondtam, de elég furán nézett rám, szóval kijaívtottam magam.-Pandora Lisbeth Jane Crow vagyok.
-Huu, szép név.
-Állítólag illik rám. Gondolom itt a szüleim a Pandora részre gondoltak....
-Szóval Penny. Örvendek. Akkor holnap 11-kor várunk a Diamond stúdióban.
-A Diamond stúdióban? Billy saját stúdiójában?
-Persze. Tehát viszlát.
-Hello.-mondtam tök ledöbbenve. Most ez tényleg megtörtént velem. Pedig reggel úgy ébredtem, hogy tuti rossz napom lesz. Huu, haza kell mennem elújságolni ezt Zoe-nak. Ő a legjobb barátnőm, vagyis volt. De majd ez is kiderül, miért pártolt el mellőlem.
Zoe nem akart hinni a fülének, amikor elmondtam a nagy hírt.
-Hisz ez nagyszerű.-lelkendezett.
-Ne ünnepelj, még nem biztos, hogy sikerül.
-Hogyne sikerülne. El sem hiszem, a barátnőm színésznő lesz.
Hát csak nem tudtam lenyugtatni. De aztán megértette, hogy pihennem kell, ezért hazament. Én meg ki is feküdtem, és el is laudtam. Csak tudnám, miért vagyok ilyen fáradt...